17/07/2026
Az OCTOGON magazin legújabb számában egy 32 oldalas interjú jelent meg velünk.
Az apropója az volt, hogy megpróbáltuk megfogalmazni, mivel is foglalkozunk valójában. Bár továbbra is az építészet és a belsőépítészet áll a munkánk középpontjában, az elmúlt évek során a tevékenységünk ennél jóval szerteágazóbbá vált.
Az építészet és a belsőépítészet mellett mára négy olyan területet is azonosítottunk, amelyek önálló tevékenységként is megállják a helyüket: a kutatás, a termékfejlesztés, a labor és a megvalósítás.
A „labor” talán némi magyarázatra szorul. Ide tartozik a 3D nyomtatás, a kiadványtervezés, a környezetgrafika, a wayfinding és a szignalizáció tervezése, amelyeket – saját gépparkunknak köszönhetően – szükség esetén ki is tudunk vitelezni.
Összességében arra jutottunk, hogy az évek során egy olyan ökoszisztémát építettünk fel, amelyben a gondolattól a megvalósulásig végig tudjuk kísérni a hozzánk fordulókat.
Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a magazint, és ezzel együtt a megújult honlapunkat is. Még akadnak rajta kisebb hibák, ezeket folyamatosan javítjuk, de reméljük, hogy már így is örömmel böngészitek.