18/08/2026
Kávékedvelők figyelmébe!☕🌿
Ki tudja, kinek a reggeli kávéja került fel a falra, lett belőle lámpabúra vagy éppen a pult frontja?
A kávékészítés történetében több olyan anyag is keletkezik, amelyre eddig leginkább hulladékként tekintettünk. Mi megpróbáltuk másképp nézni őket.
A nyers kávébabot pörkölés előtt meg kell szabadítani egy vékony rétegtől, az úgynevezett ezüsthártyától. Könnyű, finom, gyönyörű struktúrájú anyag, mégis melléktermék.
Ezután jön mindaz, amiért a kávét szeretjük. A pörkölés, az őrlés, az illat és végül maga a kávé. A történet végén pedig ott marad a kávézacc. Újabb melléktermék. Újabb alapanyag.
A Dózis kávézóban mindkettő új életet kapott.
Hónapokon keresztül gyűjtötték nekünk a vendégek kávéja után megmaradt zaccot, mi pedig Viaplant anyagot fejlesztettünk belőle. Így került vissza ugyanabba a térbe falburkolatként, lámpabúraként és a pult világító frontjaként.
Ami korábban hulladék volt, most ugyanannak a kávékultúrának a részeként él tovább.
Ehhez persze nemcsak technológia kell, hanem megrendelői nyitottság is. A Dózis csapata pedig az első pillanattól partner volt a kísérletezésben.✨
Köszönjük a bizalmat! 🌿☕
///
Calling all coffee lovers! ☕ 🌿
Whose morning coffee ended up on the walls, as a lampshade, or even as part of the counter front?
The journey of coffee generates several materials that have traditionally been seen as waste. We decided to look at them differently.
Before green coffee beans are roasted, they are stripped of a thin layer called the silverskin. It is a light, delicate material with a beautiful natural structure — yet it is usually treated as a by-product.
Then comes everything we love about coffee: the roasting, the grinding, the aroma, and finally, the coffee itself. And at the end of the journey, the **coffee grounds** are left behind. Another by-product. Another potential material.
At Dózis Café, both have been given a new life.
For months, the café collected the coffee grounds left behind by its guests. We then developed a Viaplant material from them, bringing them back into the very same space as **wall cladding, lampshades, and the illuminated front of the counter**.
What was once considered waste now continues its journey as part of the same coffee culture that created it.
Of course, this takes more than technology. It also takes an open-minded client willing to experiment. The Dózis team has been a true partner in this process from the very beginning.
Thank you for your trust! 🌿☕