19/08/2026
MelóSokk #4: a Tetris magyar bajnoka a KS METAL ügyvezetője!?
A KS METAL telephelyén nyáron sem áll meg az élet. Sőt! Gőzerővel haladunk a megrendelésekkel, serceg a vas a kezeink között. Lépcsők, stégek, kapuk, egyedi fémszerkezetek készülnek a műhelyben. A fiúk olyan alázatosan dolgoznak a legnagyobb kánikulában is, mintha legalább a tűzforró és a vaskemény gyermekei lennének. Bár ki tudja, talán azok is.
Ha nem lakatosmunkára kérnek fel bennünket, akkor fémárukért érkeznek az emberek. Naponta többször polcrendszereket, ládákat, különféle vaselemeket visznek. Épphogy távozik az egyik, a másik máris a kapuban áll. Furgonok, személyautók váltják egymást, és mi jó üzletemberekként – merthogy a lakatos szakma mellett üzletemberek is vagyunk – mindenkinek teletömjük a csomagtartóját.
Nálunk ilyen egy átlagos hétköznap.
Ilyen volt nemrégiben is: amikor már azt hittük, nem érkezik több vásárló és haladhatunk az egyedi megrendelésekkel, begördült az utolsó furgon. Átlagosan fehér, átlagos mérettel, első ránézésre megállapítottuk, hogy néhány polcrendszer férhet el benne.
Fiatal vállalkozó pattant ki belőle, mintha mindig is nálunk dolgozott volna, egyik labirintusunkból szaladt a másikba, mert a KS METAL telephelye kész fémútvesztő, telis-tele érdekesebbnél érdekesebb, hasznosabbnál hasznosabb acél elemekkel.
Szóval meglepő volt, hogy energikus fiatal ügyfelünk ilyen szakszerűen kiismerte magát. Hosszan válogatott: polcrendszerek, tálcák, merevítők, keretek, tárolóládák sorakoztak egy kupacban. Órák teltek el. Alig bírtuk előrecipelni mindet, listákat nyálaztunk, mértünk, tettünk-vettünk, forgattunk, hogy minden előteremjen. Még a dobozainkból is jócskán válogatott. Szóval volt ott áru, elhihetitek.
Mire a lista végére ért, kikerekedett szemekkel néztünk egymásra. Mindannyian ugyanarra gondoltunk. Az óriási kupac mégis hogyan férhet be egy hétköznapi áruszállítóba???
A vállalkozó magabiztos volt, furgonnal jött annak rendje-módja szerint, mondta.
Mi a fejünket vakargattuk. Mégis hogyan pakolunk be ennyi mindent egy ilyen kicsi raktérbe?
Sándor, az ügyvezetőnk, aki általában a leglehetetlenebb élethelyzetekben a legnagyobb bölcsességgel lép elő, most is szinte a semmiből tűnt fel. Nagyokat hümmögött, miközben körbe-kereken járt az összegyűjtögetett portéka mellett. Hosszú pályafutása során látott már egyet s mást. A tekintete árulkodó volt, mintha nem is köztünk lenne, hanem egy másik univerzum kihívásokkal teli útvesztőjében, megragadta az elemeket, egy méterest vett magához, és alig hallhatóan számolni kezdett. Fejben számolt, csak néhány számot ejtett ki artikuláltan. Egy Tetris világbajnokság kellős közepébe csöppent. És vele együtt mi is. Tudtuk, éreztük, hogy itt mindennél nagyobb a tét. A következő másfél órában senki sem zavarta. Hol egy polc került beljebb. Hol egy doboz tűnt el a furgon feneketlen gyomrában. Minden egyes láda, polcrendszer-elem vagy gumitároló talált magának szabad sarkot. Minden apró rés megtelt valamivel.
Egy emberként figyeltünk. Egyként szisszentünk fel minden megkérdőjelezhető elgondolás láttán. Az észrevételeinket persze csak magunkban mormoltuk.
Hogy néhány vasláb kilógott? A furgon ajtaján kívül is acél lebegett? Senki sem mondta, csak visszafojtotta a lélegzetét. Másfél óra alapos pakolást és logisztikát követően Sándor összecsapta a két tenyerét, letörölte ruhájáról a port, és ünnepélyesen elkezdte becsukni az ajtót. Recsegett, ropogott, nyikorgott minden.
Majd kattant. Az ajtó becsukódott.
– Biztosan bekerült minden? – kérdezte a vállalkozó csodálkozástól elhaló hangon.
– Minden – bólintott Sándor.
– És ki is tudom majd pakolni?
Sándor elhallgatott.
– Arról nem volt szó – tört ki nagy nevetésben, és ekkor már a teljes telephely felszusszant. Hangosan kacagtunk vásárlónkkal együtt. Akitől később megtudtuk, pontosan másfél órán át tartott a lepakolás is, de minden hazakerült. A legjobb állapotban. Használatra készen.
