Somogy Ártox Kft.

Somogy Ártox Kft. A kártevőirtás elengedhetetlen a biztonságos és egészséges környezet fenntartásához.

Kártevőirtást vállalok Egészségügyi Gázmesterként és profi kártevőirtóként, kizárólag az Országos Epidemiológiai Intézet által engedélyezett szerelvények és technológiák

11/02/2026

Igen Tisztelt Egészségügyi Gázmesterek és Egészségügyi Kártevőirtó Szakemberek!

Árva László – néhai kaposvári egészségügyi gázmester – Emlékére Alapítvány az alábbi kérésekkel fordul a hazánkban tevékenykedő minden emberi egészségre káros kártevők elleni védekezésével, irtásával foglalkozó szakemberhez, egyéni vállalkozókhoz és e szolgáltatásban irányítást végző cégvezetőkhöz.

Az Emlékalapítvány tisztelettel kéri Önöktől, hogy szakmai tevékenységük során szíveskedjenek a megrendelő partnereiket tájékoztatni, felhívni a figyelmüket – főleg a nehéz anyagi helyzetben lévőket – alapítványunk létezéséről és fő céljáról.
Az Emlékalapítvány fő célja, hogy hazánk területén pénzbeli támogatással segítséget adjon az emberi egészségre káros kártevők elleni védekezés és irtása során felmerült szolgáltatási díj megfizetésében a szolgáltatást igénybe vevőknek.

A pénzbeli támogatás feltételei:
- Alapítványunkhoz írásban benyújtott kérelem, melyet honlapunkról letölthető, vagy telefonon kérhető
- Szakember által elvégzett munkáról kiállított számla, vagy számla másolat, melyet csatolni kell a kérelemhez, mert csak szakember által elvégzett munka után tud az alapítvány pénzbeli támogatást nyújtani
Mindkét okiratot – kérelmet és számlát – az Emlékalapítvány részére emailben vagy postai úton lehet eljuttatni.
A kérelmet az alapítvány kuratóriuma 30 napon belül bírálja el, és a döntéséről írásos értesítést küld a kérelmező részére.
Ez idáig az alapítvány – köszönhetően adományozóinknak – minden pénzbeli támogatás kérőnek hozzá tudott járulni e szolgáltatás díjának megfizetéséhez.

Az Emlékalapítvány fő célját tekintve országunkban egyedüli alapítvány:
- emberi egészségre káros kártevők elleni védekezés és irtás költségének megfizetéséhez a megrendelőnek segítséget nyújt, és a humán- és környezetvédelmet támogatja!

Örömmel tudatjuk Önökkel is, hogy alapítványunk 2025. év után – 3,5 éves működéssel – jogosulttá vált 2026. évben a személyi jövedelem adó 1%-nak begyűjtésére.

Tisztelettel kérjük Önöket, szíveskedjenek az SZJA 1%-nak felajánlásával is támogatni alapítványunk működését!

Az Emlékalapítványunknak küldött pénzbeli adományaikkal, az SZJA 1%ának felajánlásával még több, nehéz anyagi helyzetben lévőknek tudnánk Önökkel közösen segítséget adni az emberi egészségre káros kártevők elleni védekezéshez, irtásához, és segítenék az alapítvány eredményes, sikeres működését. Önök a hálás és önzetlen adományaikkal hozzájárulnának Árva László – volt szakmai kolléga - emlékének megőrzésére, akit országszerte szakmán belül is sok kolléga ismert és tisztelt.
Hálásan köszönünk minden szíves adományt, támogatást.

Az SZJA 1% felajánláshoz adószámunk:
19359319-1-14
Felajánlott adományaikat az alábbi bankszámlára szíveskedjenek utalni:
11743002-26503761
OTP Bank Nyrt.
Közleménybe kérjük beírni: „adomány”

Email címünk: [email protected]
Telefon: +36 30/9624569

Minden kedves Emlékalapítványunk iránt érdeklődőnek és támogatónak szívből kívánunk a továbbiakban jó egészséget, jó erőt, eredményes és sikeres munkát!

Őszinte tisztelettel:
Árva László Emlékére Alapítvány kuratóriuma

29/07/2025

Sziasztok!
Ebben az évben is eljött a darázs szezon!!!🐝
Napjainkra már nagy létszámú fészkekkel találkozhatunk, amiket házilag már nem lehetséges kiirtani.
Ha ilyen jellegű problémátok akad, forduljatok hozzánk bizalommal!
☎️ 06203700012

🐀🦇
24/06/2025

🐀🦇

20/05/2025

Lassan aktuális…🦟

Cím

Bajcsy Zsilinszky 32-34
Kaposvár
7400

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Somogy Ártox Kft. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás